Oldal kiválasztása

Ami fontos számodra, abban legyél kiváló!

Interjú Slonszki Attilával, a Plan Zrt. ügyvezetőjével

„Életünk napjai sokat érnek. Ha egy napod elszállt, az a nap elszállt örökre. Hát figyelj arra, hogy bölcsen használd fel minden egyes napodat.” Jim Rohn

Slonszki Attila, a GÉPÉSZ Holding / Plan Zrt. ügyvezető igazgatója, igazgatósági tagja idén ünnepli 50. születésnapját, a 25 éves házassági évfordulóját és 25 éve tevékenykedik a cég vezetésében. Az ismert menedzserrel e jeles jubileumok apropóján összegeztük eddigi, sok-sok érdekes mérföldkővel tarkított életútját. A közgazdász végzettségű szakember több területen is kipróbálta már magát, volt brandmenedzser, devizaügyi banki előadó, foglalkozott egy multinacionális cég kiemelt ügyfeleivel, betöltött PR- és marketing igazgatói illetve régió igazgatói pozíciót is. 2013-ban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az Év vállalkozója díjjal tüntette ki, az általa vezetett Plan Zrt. pedig 2018-ban elnyerte a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától az Év kereskedője címet.

  Milyen pályáról álmodtál 16 évesen?

Nemrégiben akadt a kezembe egy gimnazista naplóm, amit nem rendszeresen vezettem, csak akkor jegyzeteltem bele, ha éppen eszembe jutott. Találtam benne –utólag érettnek tűnő – konkrét terveket is a jövőmről: 25 évesen házasodni, 3 gyermeket nevelni, 30 évesen családi házban élni, 50 évesen sikeres kereskedelmi vagy vendéglátós vállalkozást vezetni, majd idővel szép nyugdíjas éveket megérni. Valószínű, hogy ezek tudat alatt rögzültek bennem és vezéreltek a további cselekedeteimben.

  Milyen fontosabb mérföldköveket emelnél ki?

Elsőként a kecskeméti Piarista Gimnáziumban eltöltött éveimet (1986-1990) említem, mely nagy hatással volt valamennyiünkre. Abban az időben már sokat gondolkodtunk a jövőn diáktársaimmal. „Nagyra törekvő nemes ifjúságnak, Hitre, tudásra, szép életre, jóra” – énekeltük sokszor a rendalapító Kalazanci Szent Józsefhez írt Himnuszt. A rendszerváltás előtti évek erősen meghatározták az érzéseinket. Az akkori politikai környezetben a méltán jó hírű gimnázium szigorú katolikus nevelése erősen formálta a személyiségünket. Izgalmas, értékes évek voltak.

1991-1992-ben a Magyar Honvédség tapolcai kiképző bázisán, a gépesített lövész zászlóaljban teljesítettem sorkatonai szolgálatot. A személyiségfejlődés egy másik terepe a katonai szolgálat, az ember megismerte az önfegyelmet, a kitartást, az alázatot, a szellemi és fizikai határait.

 

1995-től a FÁÜ RT./ PEPSI CO. amerikai multinacionális vállalatnál dolgoztam. Bekerültem egy olyan környezetbe, ahol magamba szívhattam egy újfajta, akkoriban Magyarországon még nyiladozó kereskedelmi- és vállalatirányítási koncepciót. Minden folyamat professzionálisan szabályozott volt, a hatékonyság és a célorientáltság kulcsszerepben, mindez a lehetséges legfejlettebb technikai háttérrel támogatva. Mindezek nagyon inspiráltak engem és egy életre megragadt bennem, hogyan működik egy jól kitalált rendszer.

1996-ban kötöttem házasságot jelenlegi feleségemmel, Beával. 25 éve boldog házasságban élünk, mindenben támogatjuk egymást. Igaz a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy sikeres nő és ugyanez fordítva is igaz.

1997-ben megszületett első fiunk, Máté.

1997 elején kerültem a kecskeméti Plan Rt.-hez, mint PR- és marketing igazgató. Óriási lehetőséget láttam abban, hogy a tanulmányaimat és a friss multinacionális kereskedelmi szemléletemet hasznosítani tudom a stabil alapokon működő, magyar tulajdonú, kecskeméti központú cégnél. Visszaemlékezve, minden termék egy kínálati kosárban, én meg elkezdtem tudatosan strukturálni a marketing eszközökkel, kik és hol a célpiac, a stratégia, melyik a húzótermék, melyik az arculati termék. Nagy örömömre Kovács Ferenc, a cég alapító tulajdonosa meglátta bennem az ambíciót, a tenni akarást és sok mindenben szabad kezet adott. Annyira megbecsültem a munkakörömet és a bizalmat, hogy legtöbbször öltönyben és nyakkendőben jártam. A kollégáknak furcsának tűnt, hiszen csak a tulajdonos öltözött így. Ki ez, mit akar? De ma is úgy gondolom, ha nem veszed komolyan amit csinálsz, akkor más sem vesz komolyan. Pár hónap után felvetettem egy kérdést: miért nincs a cégnek Budapesten telephelye, hiszen Magyarországon minden fővárosközpontú. A felvetés zöld utat kapott, még az őszi szezon előtt megnyitottuk. Az ország valamennyi részén voltak már azelőtt is partnereink, de a budapesti képviselet új partnerekkel szerződve sokkal aktívabban ki tudta szolgálni a dunántúli és az északi területeket. Az új telephely kinyitotta számunkra a világot, és elindultunk egy sikeres nagykereskedelmi hálózat megvalósításához vezető úton. A szomszédos országokba irányuló export tevékenységünk is jelentős szerepet játszott a fejlődésben, mellette 1994-től működtettük a román leányvállalatunkat, mely 2015-ben négy városban volt jelen. 

Annyira megszerettem a munkámat, és a Planos csapattal dolgozni, hogy a főiskolát már mellette fejeztem be. Tettem ezt azért, hogy a diplomával szerzett ismereteket azonnal, naprakészen tudjam alkalmazni.

2005-ben részt vettem egy vadásztársaság alapításában, majd ezt követően 15 éven át elláttam ott a gazdasági vezetői teendőket.

2005-2006-ig régió igazgatói pozícióban a Plan Rt. budapesti és dunántúli nagykereskedelmi tevékenységét irányítottam.

2006-ban megszülettek ikergyermekeink, Jázmin és Ákos. 

2007-2010-ig marketing igazgatói pozíciót töltöttem be az újonnan alapított épületgépészeti cégcsoportnál, a Gépész Holdingnál, melyben a Plan Zrt. az egyik stabil alapot jelentette. Legfőbb feladatul a cégcsoport marketingstratégiájának felépítését kaptam. A Gépész megalakulása egy új, sokkal tágabb dimenziót jelentett a tagcégek életében, és azóta a magyar piac vezető épületgépészeti kereskedelmi cégcsoportja lettünk.

2008-tól vagyok tagja a Gépész igazgatóságának illetve a Plan Zrt. ügyvezető igazgatója.

Az Econovum Akadémián (Professzorok Vezetőképző Központja Kft.) Felsővezetői Vállalatgazdász oklevelet is szereztem, gyakorló menedzserként a legmagasabb szintű cégmenedzsment és gazdasági ismereteket sajátíthattam el, elismert egyetemi tanárok, professzorok bevonásával.

2016-ban, sérült gyermekeket nevelő szülőkként, feleségemmel és egy pedagógusokból, szülőkből álló kis közösségből kiindulva közösen megalapítottuk az Élethinta Alapítványt. Nagyon büszkék vagyunk erre, hiszen egy olyan érdekvédelmi, segítő közösséget hoztunk létre, ami hiánypótló Magyarországon.  Célul tűztük ki, hogy segítő kezet nyújtunk a súlyosan és halmozottan sérült fiatalok jelenének és jövőjének jobbá tételéhez a családi hátterük és a fejlesztési-, ellátási igényeik támogatásával. Jelenleg nagyságrendileg 50-70, Kecskemét környékén élő érintett családdal tart kapcsolatot az Élethinta, mely 2021-től Közhasznú Alapítvány lett.

2016-ban megválasztottak a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi alelnökévé és 2020-ban újabb ciklusra bizalmat szavaztak a tisztség betöltéséhez.
A kamara nagyon jó terep ahhoz, hogy a cégvezetők meg tudják osztani egymással a tudásukat, a gondolataikat és segítsenek egymásnak, ami a járványhelyzetben különösen felértékelődött.

  Mi Slonszki Attila küldetése?

Boldog családi háttér mellett sikeresen és eredményesen vezetni a céget, folyamatosan tanulni, példásan élni, másoknak is erőt adni, akiknek erre szüksége lehet.

  Milyen vezérvonal mentén hozod meg az üzleti döntéseidet?

Pillanatnyi csatákat lehet nyerni, de mi van a háborúval? Élni és élni hagyni elvet követem, a döntéseimet pedig hatékonyan és fenntarthatóan működő vállalkozói szemlélettel hozom meg. Természetesen nagyon fontosnak tartom a személyes, jó kapcsolatok ápolását az üzletfelekkel.

  Mely ötleteidre vagy a legbüszkébb?

Az ötletek jó dolgok, de a sikeres megvalósításukhoz több tényező is szükséges. Mind a Planban, mind pedig a Gépész valamennyi területén rendkívül jó a csapatmunka. Kiváló és kreatív szakembereink vannak, a tulajdonosi kör és a menedzsment remek összhangja rendkívül jó hátteret ad az összes munkatársnak a jó ötletek megvalósításához. Szerencsére nagyon sok sikeres üzleti ötlet valósult meg a cégcsoportban. Egyéni siker nincs, minden eredményünkben ott vannak a jó tulajdonosi, vezetői döntések és a munkatársaink nyitottsága, motiváltsága.

A magam részéről említenék két sikeres projektet:

A legmarkánsabb ötletem talán az volt anno, ahogyan szisztematikusan bevezettünk Magyarországon egy korábban alig ismert, magas árkategóriás német ötrétegű csőrendszert és legkorszerűbb víz-fűtés-padlófűtés szereléstechnikát, amellyel 4-5 év alatt piacvezetők lettünk. Az Unicor/UNIPIPE nemzetközi szinten is innováció volt, párhuzamosan érkeztek a hasonló versenytárs termékek. Érdekes volt hallani, amikor a szerelők más megjelenő csövekre is azt mondták, hogy „ez olyan, mint a Planos cső”. Ma már ebben a termékkategóriában több tucat csőrendszer van a piacon, de a 90-es években nagy szerepünk volt a tervező, kivitelező szakma ilyen irányú váltásában.

Nagyon büszke vagyok még a Gépész Szakmai Napok néven induló, ma már Gépész Expo néven ismert szakmai kiállítás elindítására. 2009-ben kezdtek kicsúcsosodni a nagy szakmai kiállítások szervezési nehézségei. Javasoltam a tulajdonosoknak, hogy vagyunk mi olyan erősek, magunk is meg tudunk szervezni egy nívós épületgépészeti szakvásárt. Emlékszem, pont egy Hungexpos tárgyalásról hazafelé az autópályán hívtam fel a marketinges kolléganőmet: Mi lenne, ha saját szakkiállítást szerveznénk, egész napos gazdag szakmai programokkal, vendéglátással? A már akkor is nagyon ütőképes marketing csapatunkkal megvalósítottuk. Megnyertük a gyártókat és találtunk alkalmas helyszínt is, ahol évente átlagosan 1500 szakmai látogató a vendégünk a háromnapos rendezvényen. Most a járvány miatt szünetel, de 2019-ig minden évben megszerveztük az Expót, amit ma már a hazai piac szereplői a legjelentősebb és a legértékesebb országos szakmai kiállításként tartanak számon.

  Mely tettedre vagy a legbüszkébb?

Az Élethinta Közhasznú Alapítvány létrehozására és az ahhoz tartozó segítő karitatív tevékenység támogatására. A súlyosan és halmozottan sérült fiatalok életének támogatása nemes ügy.  A kuratóriumi tagok megyei és országos szinten is elismert szakemberek, és nagyon örülünk, hogy partnerként tekint az Élethintára  Kecskemét város önkormányzata is. Sokféle módon segít az alapítvány, vannak távlati célok is, többek között építeni  és működtetni egy lakóotthont, ahol a 18. életévüket betöltött súlyosan sérült fiatalok kaphatnak minőségi lakhatási és méltó ellátási lehetőséget. 

  Mi a hobbid?

Imádok főzni, a kertünkben grillezni és a szép kemencénkben sütögetni. Társasági emberek vagyunk, szeretjük a barátainkat vendégül látni és ők is örömmel jönnek hozzánk. Másik hobbim a vadászat. Megnyugtat az erdő, a természeti környezet.

  Jim Rohn szerint: „Életünk napjai sokat érnek. Ha egy napod elszállt, az a nap elszállt örökre. Hát figyelj arra, hogy bölcsen használd fel minden egyes napodat.” Mi a véleményed erről?

Csak az igazán fontos dolgok számítanak! Azzal a céllal érkeztünk a Földre, hogy megtanuljunk szeretni, tudjunk fejlődni, értéket teremteni a legfelsőbb Isteni bölcsességből merítve, és tudatosan éljük az életünket, ami ajándék.

  Mi a kedvenc könyved és mely gondolata tett hatást rád?

Jim Collins Jóból kiváló című könyve. Arra keresi a választ, hogy mi a közös jellemzője a tartósan sikeres vállalatoknak és rámutat a tartós kiválóság biztosítékaira. Én is a jók között szeretnék kiváló lenni. Ebben a gondolatban benne van a fejlődésre és a tanulásra való törekvés, ami nem érhet véget soha.

Az iskolában nem voltam kitűnő, inkább arra törekedtem, hogy ami fontos számomra, abban legyek kiváló. Biztos vannak nálam jobb menedzserek, de ha időnként a kiválóbbak közé tartozhatom, az nekem nagyon jó érzés.

Úgy gondolom, ha nem tudsz az első három legjobb között lenni, hozz létre egy új kategóriát és abban te legyél az első. Ha ennek megjelenik az üzleti eredménye is, az igazán szuper. Szeretem az innovációt, határtalan lehetőségei vannak.

MIT JELENT SZÁMODRA?

Fenntarthatóság
Reális helyzetértékeléssel, stabil alapokon, de folyamatosan és hatékonyan fejlődni.

Segíteni a rászorultakon
Jókedvvel adakozni, segíteni másokon csodálatos megtapasztalás.

Marketing
Izgalmas, kedvenc szakmai terület.

Kereskedelem
Nélkülözhetetlen tevékenység, igazán jól csinálni örök kihívás.

Win-win megoldások
Az élet minden területén csak az ilyen megoldások szólnak hosszú távra.

Lifelong learning
Felgyorsult a világ, még jobban felértékelődik a tudás, a tapasztalat. Érdekes, hogy vannak alapvetések, melyek soha nem avulnak el és vannak újak, amik azelőtt fel sem merültek.

GÉPÉSZ HOLDING / PLAN ZRT.

  Küldetésünk

Magyarország vezető épületgépészeti szakkereskedelmi cége lenni, magas minőségű termékekkel és szolgáltatásokkal, fenntartható eredményességgel. Hiszünk abban, hogy a magas színvonalú tevékenységünkkel jobbá tesszük az épületek energiahatékonyságát, nagyobb komfortot nyújtunk az épületek használóinak és ezzel a tisztább környezet fenntartásáért is sokat teszünk. Az épületgépészetben otthon vagyunk – szól a szlogenünk.

  Erősségeink

Három évtizedes múlt, stabil erőforrások, jó termékkínálat, átgondolt cégstruktúra, vonzó munkahely, erős csapat, korrekt üzleti magatartás, bizalom.

  Marketingstratégiánk

Innovatív kommunikációs eszközök, erős szakmai háttér, jól célzott közönség, online platformok intenzív használata.

 Termékeink, saját márkás termékeink, szolgáltatásaink

Magas minőségű termékeket forgalmazunk, 20-30 éves nemzetközi gyártói kapcsolatrendszert tudhatunk magunk mögött, erős a brandépítésünk, a márkaképviseleti tevékenységünk.  A Gépész Holding másik jelentős alapítója Sziládi Sándor, aki szintén a 90-es évek elején alapította az országosan ismert, szintén sikeres nagykereskedelmi céget, a Szidó Kft-t.  Vezérmárkáink közül a BAXI kazánokat, hőszivattyúkat emelném ki, melyek magyarországi márkaképviselete a Szidó Kft. Márkaképviselete vagyunk több külföldi gyártónak, köztük az ATLANTIC hőszivattyúknak, villanybojlereknek és a DAB szivattyúknak.

Saját márkáink a CONCEPT, FIXTREND és a DELTA, melyek alatt nemzetközileg ismert gyártók kiváló minőségű termékeit juttatjuk piacra.  A beszerzéseink központosítottak, a GéPéSz Koordinátor Kft.-ben egy harmadik nagykereskedő társcéggel, a Gravitáció Kft.-vel együttműködve szerezzük be a cégcsoport árualapjának nagyobbik felét. Tagjai vagyunk a vezető európai épületgépészeti szervezetnek, az EDT-nek, ahol a jelentősebb európai országokból általában a legnagyobb szakkereskedők alkotják a tagságot. Ebben a klubban ott vagyunk a fejlett nemzetközi szintéren, mely rendkívül fontos és hiteles szakmai fóruma a gyártók, új termékek, szakmai trendek naprakész információinak. Közel 400 beszállítói kapcsolatot ápolunk, az épületgépészeti rendszerekhez teljes termékpalettát kínálunk víz, gáz, fűtés, légtechnika, napelem, klíma területeken. Értékesítési munkánkat profi szakmai csapattal, mérnökökkel, tapasztalt specialistákkal végezzük.

  Működési területünk

A Gépész Holding 23 szakáruházzal van jelen az országban. Az áruházak jellemzően nagy, 250-400 m2 -es bemutatóteremmel és a komoly raktárkészletnek köszönhetően jó kiszolgálási kapacitással rendelkeznek.

  Partnerhálózatunk

1400 viszonteladó kereskedő céggel, 3000-nél több szerelővel, kisebb-nagyobb kivitelező vállalkozással tartjuk napi szinten a kapcsolatot, biztosítva munkájukhoz az épületgépészeti termékeket.

  Célcsoportjaink

Kivitelező szakemberek, nagy beruházók, viszonteladók, lakosság, közületek. 

  Kommunikációnk

Erős az online (szakcikkek, termékhirdetések, PR) és
a Social Media (Facebook, Youtube) jelenlétünk. Kivitelező partnereinknek szakmai továbbképzéseket, roadshow-kat szervezünk. A saját kiadású Gépész Magazinban havonta színvonalas szakmai cikkek, termékbemutató anyagok jutnak el ingyenesen a regisztrált szakmai partnerekhez.

  A „Zöld Plan”

Fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, mint a fenntarthatóság részét. Szinte a kezdetektől szelektíven kezeljük a keletkező hulladékokat. A ceglédi logisztikai központunk tetején megépítettünk egy 500 kW-os napelemes erőművet, mellyel egy kisebb falu áramfelhasználását állítjuk elő napenergiából. Fásítunk a telephelyeinken és környezetünkben is.

Számok tükrében

A Plan Zrt. 2020-ban 10 milliárdos forgalmat bonyolított 7 jelenlegi áruházában: Kecskemét, Szeged, Szolnok, Cegléd, Szekszárd, Pécs, Mohács.

Munkatársaink száma 110 fő, de több back office területet kiszerveztünk egy közös cégbe, ami optimálisabb humánerőforrás-gazdálkodást eredményez.

A Gépész Holding konszolidált árbevételének közel harmadát, míg az összes létszámának közel negyedét teszik ki a Plan Zrt. ugyanezen paraméterei.

  Az elmúlt 5 évben megvalósított fejlesztéseink

A Plan Zrt. Szekszárdon, Szegeden és Szolnokon új szakáruházakat adott át, a cégcsoportban hasonló szintű fejlesztések voltak. Logisztikai hátterünk is dinamikusan fejlődött, a ceglédi, budapesti és a miskolci raktárkapacitások növelése elengedhetetlen volt a fejlődésünkhöz.

  Folyamatban lévő és tervezett beruházásaink

Pécsi képviseletünk új helyre költözik, az 1500 m2-es új szakáruház- és raktár építési projektet készítjük elő, terveink szerint 2022. első negyedévben nyitunk.  Áruházaink áramigényét napelemmel fogjuk ellátni. A raktárkapacitásainkat bővítjük a növekvő forgalom érdekében. Folyamatosan vezetjük be a digitális vállalati megoldásokat, most a vonalkódos komissiós raktártechnika következő lépései zajlanak.  Cégcsoportunk közös vállalatirányítási rendszert használ, ami nagyban támogatja az összehangolt, hatékony működést, melynek fejlesztése is folyamatos feladatunk. Nagy hangsúlyt helyezünk webshopunk és webes felületeink fejlesztésére. Fel kell készülnünk egy zártabb világra. Azok a cégek, akik nem tudnak a digitális világban otthonosan mozogni, elvéreznek. Ezért is alakítottunk ki partnereinknek egy olyan felületet, amelyen bármikor le tudják adni a rendeléseiket, így egyre inkább hozzászoktatjuk őket az online világhoz.

Portré- és termék fotók: Béta PRess

Így kezdhetünk neki akár negyedakkora hiteltörlesztővel a lakásfelújításnak

2021 tavasz