Oldal kiválasztása

Kell a józan paraszti ész és a logika!

Interjú Kovács Jánossal, a Kecskeméti Konzerv Kft. ügyvezetőjével és gazdasági igazgatójával

Nagy Star Wars rajongó vagyok, és Yoda mestertől megtanultam:
„Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”

A Kecskeméti Konzerv Kft. nagy tételben gyárt kiváló minőségű termékeket, dobozaiba főleg zöldborsó és csemegekukorica kerül. Mivel az évek során volumenben és gondolkodásban is tudtak nagyra nőni, ezért több élelmiszerlánc is bevitte polcaira a kecskeméti élelmiszer-ipari cég termékeit. Ez kiváló eredmény, hiszen óriási és kemény versenyt kell megvívniuk a nemzetközi színtéren, komoly versenytársakkal. Az idei évben a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a kukoricakonzerv előállításánál elérkeznek a 140 milliós nagyságrendig, ami összeurópai szinten az éves kibocsátás mintegy 10-15%-át teszi ki.

Kovács János egy igazán talpra esett, éles eszű vezető. Imádja a matekot, ami számára nem csak a számokkal való sáfárkodást jelenti, hanem az összefüggések meglátását, a tiszta vonalak mentén meghozott döntéseket is.

Az igazgatóval életútjáról, a céggel kapcsolatos gondolatairól beszélgettünk.

  Honnan vezetett az út Kecskemétre, a Szolnoki útra?

Egy Hajdú-Bihar megyei faluból, Tiszacsegéről származom. Ott éltem az édesanyámmal és az anyai nagymamámmal. Fiúgyermekként apa nélkül felnőni nem volt éppen ideális állapot. 14 éves koromtól vándormadár lettem, 4 évig Debrecenben, a közgazdasági szakközépiskolában tanultam, majd 18 évesen felvételt nyertem a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karára, ahol 1995-ben szereztem közgazdász diplomát. Mellette elvégeztem egy jogi szakokleveles közgazdászképzést is a világ másik végén, Pécsen. Friss diplomásként csatlakoztam a jászberényi Electrolux csapatához. A gyár 1995-ben több mint 50 pályakezdő fiatalnak biztosított lehetőséget. Buzgók és tenni akaró fiatalok voltunk és egy idő után úgy gondoltuk, mindent tudunk. Ilyen szellemiségben iszonyatosan feldobott, amikor egy fejvadász cég közreműködésével egymásra találtunk az akkori Heinz Kecskeméti Konzervgyár amerikai tulajdonosával. Aztán itt ragadtam immár 24 éve. Kalandos utat jártam be, 200 méteres körön belül 5 munkáltatóm volt. Kontrollerként kezdtem a pályafutásom, most elsődlegesen a pénzügyi dolgokért felelek, „mellékállásban” pedig az ügyvezetői pozíciót töltöm be.

  A Kecskeméti Konzerv Kft. 2005-ben alakult.

Az Univerrel viszonylag rövid házasságban éltünk, de nem én voltam a válóok. Ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, arról másfél év múlva kiderült, nem az. Nem egyezett az üzletfilozófiánk, a céljaink sem mutattak azonos irányba. Ilyen van. Azt gondolom, hogy egészségesebb dolog a sebészi megoldás, mint húzni-halasztani a dolgokat. 2005-ben már önállóan indultunk neki a szezonnak. 2 milliárdos forgalommal kezdtünk, ma már 18 milliárdos forgalmat bonyolítunk, köszönhetően annak, hogy többet termelünk, többet adunk el, és ha gyengül a forint, az áraink is magasabbak tudnak lenni. Mondhatnám, a magyar gazdaságnak akkor jó, ha van Erős Pista meg gyenge forint.

  A cégnek nincs 100 féle terméke, mint a „konzervgyári hőskorban”. Mire helyezték a hangsúlyt és melyek a célpiacok?

Nálunk vallásbéke van, gyártunk kóser termékeket, szállítunk katolikusoknak, reformátusoknak és muzulmánoknak is. Fő termékünk a zöldborsó és a csemegekukorica konzerv, mivel hazánk a kedvező környezeti adottságoknak köszönhetően kiemelkedő helyet foglal el az alapanyag előállításban. Az Egyesült Államokkal és Franciaországgal adjuk az első három helyet a termelői világrangsorban. 2017-ben, az egészségtudatosság jegyében bővítettük portfóliónkat, elsődlegesen a nyugat-európai igények kielégítése érdekében. A borsó és a kukorica mellett fehér- és vörösbabot illetve csicseriborsót is konzerválunk. Az alapanyagot az USA-ból, Kanadából, Chiléből, Dél-Afrikából importáljuk. Mondhatom viccesen, amíg nem foglalják az Alaptörvénybe, hogy a birkapörkölthöz borsót, kukoricát, babot vagy csicseriborsót kell ennünk, addig ezt a magyarok biztosan nem teszik. Hazánk a nagytételű gyártás szempontjából kicsi piac, ezért mi a kezdetektől fogva az exportra koncentrálunk, ami a jelenlegi forgalmunk közel 100%-át teszi ki. A világ szinte minden részébe szállítunk. Termékeinket jellemzően az Európai Unió országaiba, azon belül Németország, Olaszország, Ausztria, a visegrádi országok és Svédország piacain értékesítjük. Az Unión kívül Izrael, Japán és Törökország a kiemelt célország. 

  Beszéljünk a számokról is!

A kezdet kezdetén 100 fővel indultunk, ma 300 családnak adunk stabil megélhetést. A feldolgozási szezonban, ami jellemzően június elejétől október közepéig tart, még további 200 ember csatlakozik hozzánk. Igazi hangyaszövetkezet vagyunk. Mezőgazdasági partnereink az élelmiszer-ipari célú zöldség- és gyümölcstermesztők krémje. Ma már mintegy 50 termelőtől vásárolunk terményeket, akik 1200-1300 hektáron termelnek nekünk 6-7 ezer tonna zöldborsót, 6000 hektáron pedig 90-95 ezer tonna csemegekukoricát. A csemegekukorica csupán 40%-a kerül a dobozokba, a többi részét elsősorban állattartó telepekre visszük, illetve felhasználják biogáz előállításához is. Borsóból naponta közel egymillió dobozt állítunk elő, kukoricából inkább közelítünk a kétmillióhoz. Vállalatunk kapacitásáról sokat elárul, hogy ma már egy hét alatt  annyi csemegekukorica konzerv gördül le a gyártósorainkról, ami kiteszi Magyarország teljes éves fogyasztását.

  Mi a cég üzletfilozófiája?

Az egyszerűség és az innováció kombinációja. Mi, akik a második sorban állunk a nagy francia divatdiktálók mögött, ki kell találnunk, minek van jövője, mi legyen a portfóliónk, mibe invesztáljunk. Arra törekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. A szezonban minden nap értékeljük az előző napi gyártást, megkóstoljuk amit készítünk, és ha bármilyen probléma adódik, addig ülünk az asztalnál, míg meg nem találjuk a tökéletes megoldást. Így a nyugat-európai vevőknek olyan minőségű termékeket tudunk nyújtani, melyek semmivel sem rosszabbak, mint amit egy francia gyártó állít elő francia nyersanyagból. 

  Milyen tartalmat kap a cégnél a környezettudatosság?

Maximálisan odafigyelünk a körforgásos gazdálkodás megteremtésére. Saját kútjainkból nyerjük a technológiánkhoz szükséges vizet. Az elhasznált, növényi részecskéket, nyersanyagokat tartalmazó vizet nem adjuk át a vízműnek tisztításra, hanem öntözővízként eljuttatjuk a nekünk alapanyagokat termelő gazdák mezőgazdasági területeire. Óriási vízmennyiségekről beszélünk, amik akár 3-400 hektár öntözését fedezik. Igazán példaértékűnek tekinthető, hogy az Univerrel a válás után több mint tíz évvel közös célt tűztünk ki. Együtt valósítjuk meg a Lakitelek-Nyárlőrinc-Tiszaug-Szentkirály települések öntözési projektjét.

  Milyen beruházásokat valósítottak meg a közelmúltban, és miket terveznek a közeljövőben?

Az üzleti modellünk logikája szerint nem a rövidtávú haszonszerzést részesítjük előnyben. 2015-től kezdve, jelentős részben az eredményünk terhére, közel 10 milliárd forintot fordítottunk fejlesztésekre. A megnövekedett igények kielégítése érdekében kapacitásokat bővítettünk, kukoricamorzsoló gépeket, szállítószalagokat, töltő-záró gépeket, sterilizáló berendezéseket vásároltunk. Egyiket sem lehet a játékboltban legó néven kapni, a gépek árai néhány milliótól 4-500 millióig terjednek. Építettünk a telepünkön egy 12 ezer négyzetméteres raktárt, továbbá önálló víz-, villamos-energia-, gőz- és gázellátást valósítottunk meg. Technológiát alakítottunk ki a fehér- és vörösbab valamint a csicseriborsó feldolgozásához. Az új méretű dobozok töltéséhez, zárásához új gépeket vettünk és folyamatban van egy újabb raktár építése, melyet terveink szerint év végén adunk át. 

  Melyik ötletére a legbüszkébb?

Úgy 2002-2003 környékén a kukoricakonzerv iránt megnövekedtek az igények, de a telephelyünkön nem tudtunk kapacitást növelni. Pénzügyesként felvetettem a technológus kollegámnak, hogy van egy olyan hűtő-fagyasztó cég, aki szintén csemegekukoricát dolgoz fel. Javasoltam, hogy meg lehetne oldani velük azt, hogy megtöltenek egy konténert kukoricával és 1 fokos vizet öntenek rá. Ettől az alapanyag nem fagyott meg, és a mikrobiológiai erjedést is megakadályoztuk. Ilyen módon megnöveltük a kapacitásunkat 20%-kal és nyertünk 3 évet a saját fejlesztés elindításához.

A legnagyobb horderejű ötletem, amiben a tulajdonostársak, vezetőtársak sem bíztak, hogy meg tudjuk építeni úgy az első raktárcsarnokunkat, hogy az nekünk formailag egy fillérünkbe sem kerül. Ezt egy olyan korábbi partnerünk bevonásával tudtam megoldani, akitől tizenegynéhány évvel korábban csak előrefizetéssel lehetett dobozt vásárolni. Ő épített nekünk egy raktárt és hozzátett egy kimondhatatlanul hosszú fizetési határidőt. Akivel korábban az előrefizetés miatt ellenséges viszonyba kerültünk, abbahagytuk a háborúskodást és kompromisszumot kötöttünk. Azt nem mondom, hogy barátok lettünk, de ezzel az együttműködéssel bemutattuk, hogy tud működni az, ami korábban nem működött.

  Mivel foglalkozik szívesen szabadidejében?

Péntek este a barátokkal kártyázom, most már online. Nyáron a Balaton-parti nyaralónknál szeretek pancsizni, horgászni és főzni. Nemrég nagy kalandba vágtunk, vettünk két kutyát. Én hiszek abban, ahhoz, hogy valami jól működjön, bele kell tenni az embernek a szívét-lelkét. A gyereknevelésbe, a főzésbe, a vendéglátásba, az emberi kapcsolatokba, de a kutyák nevelésébe is. Fantasztikus érzés, amikor látom a hálát, a köszönetet egy gyermek, egy barát vagy egy állat szeméből. Az esküvőnket a Geréby Kúriában tartottuk. Másnap a recepciónál egy német kiránduló házaspár így szólt hozzánk: Egy tanácsot adnánk, ha megengedik. Az egész életükben kommunikáljanak, mert a legtöbb kapcsolat ennek hiányában megy tönkre. Mi ezt megfogadtuk. Azt szoktam mondani, úgy élünk, mint egy olasz család. Rólunk lehet tudni, hogy otthon vagyunk, mivel jókat beszélgetünk, nevetgélünk.

  Mi a kedvenc idézete?

Egyszer összeszedtem tízet, de nem tudom, hol van a számítógépemen. Az egyik közülük az életfilozófiám, ami Mark Twain-től származik: „Ha az igazat mondod, akkor nem kell emlékezned semmire”. Azt szoktam mondani, nem ígérek semmit, de azt mindig megtartom. Ha én azt mondom, hogy egy, akkor az nem nulla és nem kettő. A ma nem holnap és nem tegnap. Ez az én tőkém, ami nagyon sokat számít.

  Miért fontos az életében a humor?

Ahogy azt már említettem, a családi hátterem miatt nehéz volt az indulásom. Egy jó ősgenetikai családból származunk, a dédnagyapám a falu bírája volt, a nagyszüleim gazdálkodtak.  Az 50-es évek elején azonban derékba tört mindent. Az életébe belesavanyodott anyuka és egy korábban jobb világot látott nagymama mellett nőttem fel. Kellett nekem egy illúzió, hogy előre nézzek. A kapaszkodót Moldova Gyuri bácsi humoros könyvei adták. Peterdy mondta, hogy kétféle ember létezik, akinek van humora, meg akinek nincs. Nekem megadatott a humor. Akik ismernek, azok elfogadják, hogy a véleményformálás és a szarkazmus néha együtt járnak. Nálam meg állandóan. Én úgy szidok le valakit, hogy azt hiszi, megdicsértem. Ha érti a humort, tudja az értelmét, ha meg nem érti, azt hiszi, hogy viccelek, pedig nem. Nekem személy szerint még a munkámban is borzasztóan fontos, hogy valakinek legyen humorérzéke. Akinek nincs, hozhatja a világ legjobb ötletét, biztos nehezen jutunk el a dealig. A kereskedőkkel szoktam viccelődni, hogy eladni valamit, ami nekem van, valakinek, akinek erre szüksége van, az nem művészet. Eladni valamit, ami nekem nincs, annak, akinek az nem kell, na az a művészet.

  Beszéljen egy kicsit a lányairól.

Három gyönyörű leánygyermekkel büszkélkedhetek. Az ikerlányaim 12 évesek, a kisebbik 6. Az ikrek külsőre nagyon egyformák, de az egyéniségük borzasztóan különbözik. Éretten, felelősségtejesen gondolkodnak az iskolával és az élet nagyobb dolgaival kapcsolatban. A Bányai Júlia Gimnáziumba járnak, lelkesek, önállóan tanulnak, nem kell őket zaklatni. A versenyszellemet belekevertük az életükbe és ráéreztek az ízére. Rendszeres versenyzők és rendszeresen helyezéseket érnek el megyei illetve országos szinten is matekból. A Bólyai természettudományi versenyeken is mind a kettő benne volt az első hatban. Olyanok, ha valakinek a családban születésnapja van, előtte megtervezik, milyen sütit készítenek. Felkelnek hajnalban, bevásárolnak hozzá és elkészítik.

A „kis törpének” érvényesülni kell mindenben, mindenkivel le kell tárgyalnia mindent, meg kell mutatnia, hogy ő kicsoda. Augusztustól a Mercedes suliban kezdi az évet.

Szülőként tudom a feladatomat: nyissam ki a szemüket, hallgassam meg őket, legyek türelmes, ha kíváncsiak, és adjak nekik szárnyakat, hadd repüljenek.

  Mit fogadott meg az üzleti életben?

A fiatalos lendületben az ember néha olyan harci helyzeteket is felvállal, ahol nem feltétlenül jó megoldás a háború. Ma már alaposan mérlegelek, és inkább veszítek egy körömhegyet, minthogy belemenjek olyanba, amiben elveszíthetem az ujjamat.

Portré fotók: Béta PRess

Így kezdhetünk neki akár negyedakkora hiteltörlesztővel a lakásfelújításnak

2021 tavasz