Oldal kiválasztása

Sikeresen működtek a Család és Karrierpontok Baján, Kalocsán és Kiskunhalason

A „Nő az esély, nő a tét, nő a munka – Nő-Köz-Pont kialakítása és működtetése Bács-Kiskun megyében” elnevezésű, az Európai Unió által támogatott projekt a vidéken élő nők munkaerőpiaci esélyeinek javítását célozta meg. Bács-Kiskun megyében Család és KarrierPONTot hozott létre a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Baján, Kalocsán és Kiskunhalason. A pontok sikeres működését segítették szakértelmükkel a konzorciumi partnerek: az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft., a Máltai Szeretetszolgálat, a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat. A 200 millió forint összegű támogatásból megvalósított, 2021. március 31-én lezárult pályázatnak köszönhetően az aktív korú magánszemélyek térítésmentesen vehettek részt a képzéseken, rendezvényeken, és lehetőség nyílt a munkáltatókkal való közös gondolkodásra is a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolása érdekében.

A „Nő az esély, nő a tét, nő a munka – Nő-Köz-Pont kialakítása és működtetése Bács-Kiskun megyében” című projekt fő célkitűzése a vidéken élők munkaerőpiaci helyzetének javítása, a rugalmas foglalkoztatási formák elterjesztése, valamint a munkaerőpiaci kereslet-kínálat összehangolása. Ennek érdekében szólítottuk meg az aktív korúakat, az álláskeresőket, az inaktívakat, a munkavállalókat, illetve a munkáltatókat is. 

Három városban: Baján, Kalocsán és Kiskunhalason, valamint ezek térségeiben valósítottuk meg a pályázatot.

Egy 4 tagú konzorcium végezte a munkát. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft., a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, valamint a Máltai Szeretetszolgálat.

Ez a pályázat az egyetlen az országban, amelyben három Család és KarrierPONT működött. 5 városban összesen 10 telephelyen dolgoztak a konzorciumi partnerek. 

A 36+3 hónapos futamidejű projekt a Széchenyi 2020 program keretében 200 millió forint európai uniós támogatásból valósult meg. 

Összesen 12 féle képzést valósítottunk meg. Mentorálást, tanácsadást biztosítottunk, workshopokat szerveztünk, és 2 kézikönyvet is elkészítettünk a projekt során. Az egyik az atipikus foglalkoztatás bevezetését segítő kézikönyv, a másik a Nők szerepe a vidékfejlesztésben és gazdaságfejlesztésben címet viseli. 

Eredményeink között kiemelkedő, hogy a munkaerőpiaci integráló programokba a tervezett 200 fő helyett 850, kisgyermeket nevelő, várandós, idős vagy beteg hozzátartozóját gondozó hátrányos helyzetű személyt tudtunk bevonni.

Sikeresen teljesítettük azt a vállalásunkat, hogy a program elhagyása után 20 fő munkaerőpiaci elhelyezkedését segítjük.

  Műszaki-szakmai eredményeik a következők:

A három kialakított Család és KarrierPONTon és a települések térségeiben képzéseket, fejlesztéseket, felkészítéseket végeztünk 1140 résztvevőnek és 940 segítő szolgáltatást nyújtottunk.

12 féle adaptált képzés, fejlesztési és felkészítési program valósult meg. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 66 képzési csoportot valósított meg, az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft. további egy képzési csoportot. Összesen 85 rendezvényt szerveztünk.

Kommunikációs és szemléletformáló rendezvényeinken 1767 fő vett részt.

46-an vannak azok a helyi munkaadók, akikkel együttműködési megállapodást kötöttünk.

A képzéseink megvalósítása során gyermekfelügyeletet biztosítottunk, ezzel a kisgyermekes szülők részvételét támogattuk.

A munkáltatókkal való együttműködésünk során felmértük a munkaerőgazdálkodással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos igényeket, a vonzó munkahely kialakítását elősegítő tanácsadásokat tartottunk, megvalósítottuk a rugalmas foglalkoztatás bevezetését támogató képzéseinket. Többféle szolgáltatást, így például HR, jogi, pénzügyi, adótanácsadást biztosítottunk, vezetői kompetenciákat fejlesztő képzéseket szerveztünk, több programunkkal a helyi vállalkozások együttműködését segítettük elő, és vidéken egyedüliként két alkalommal is megrendeztük a Vállalkozó Nők világnapját. 

A koronavírus-járvány új kihívások elé állította a projektben dolgozókat is. 2020 nyarán aktualizáltuk a workshopok, rendezvények tematikáját. A pandémia hazai második hullámára készítettük fel a munkavállalókat és a munkadókat, 2021 tavaszán pedig elindítottuk a Vállalkozások járvány idején című rendezvénysorozatunkat, amelyben ágazatonként szólítottuk meg a vállalkozásokat. Célunk a segítségnyújtás, a közös gondolkodás volt a munkaerőmegtartás és a megfelelő rugalmas foglalkoztatási formák megtalálása érdekében. 

A projekt ideje alatt a magánszemélyek részére is biztosítottunk szolgáltatásokat. Ilyenek voltak az egyéni igényekre szabott fejlesztések, a kompetenciafejlesztő tréningek, az álláskeresés ösztönzése és támogatása, a szenvedélybetegséggel, pszichiátriai betegséggel érintett személyek segítése. 

A kistelepüléseken, perifériákon élők esélyegyenlőségének javítása érdekében többször helybe vittük a szolgáltatásainkat. 

A projektről bővebb információt a csak.bkmkik.hu oldalon olvashatnak.

További információk

Utasi Melinda, projektmenedzser
+36 70/466-4410 | utasi.melinda@bkmkik.hu

Így kezdhetünk neki akár negyedakkora hiteltörlesztővel a lakásfelújításnak

2021 tavasz