Oldal kiválasztása

Mindig az legyen a cél, hogy olyan egyezségre jussunk, amelyet mindkét fél győzelemként él meg!

Gary Chapman amerikai író

Az ingatlanos

INTERJÚ NÉMETH LÁSZLÓVAL, A DUNA HOUSE FRANCHISE PARTNERÉVEL

Németh László gyermekkorában állatorvosi pályáról álmodott. El is indult ezen az úton, elvégezte az Állategészségügyi Szakközépiskolát, majd az élete fordulatot vett és az Állategészségügyi Főiskolán szerzett üzemmérnöki diplomát. A katonaságnál egy sertéstelepre kérte magát szolgálatra, ahol jól végzett munkáját külön elismeréssel köszönték meg. Leszerelés után, ami éppen a rendszerváltás környékére esett, elkezdett állást keresni. A városföldi Dózsa TSZ-nél kötött ki, mint keverőüzem vezető, de hamarosan rájött, az élet nem ezt akarja tőle. A felismerés hatására a kereskedelem felé vette az irányt. Foglalkozott többek között híradás- és konyhatechnikai eszközök, édesség, szigetelőanyag, Westel-900 értékesítésével (1996-ban a FOTEX legjobb értékesítője). Majd 2005-ben ismét nagy fordulatot vett az élete, de erről beszéljen a minden iránt érdeklődő, a lehetőségekre gyorsan mozduló, az őszinteséget legfontosabbnak tekintő Duna House partner.

– 2005-ben a párommal éppen a HVG-t olvasgattuk, amikor megpillantottuk benne az Otthon Centrumról szóló cikket. Felcsillant a szemünk, gondoltunk egyet és bekopogtattunk hozzájuk együttműködést keresve, de sikertelenül. Nem csüggedtünk, továbbra is érdeklődtünk az ingatlanértékesítés iránt. A következő HVG-ben a Duna House hirdetésére lettünk figyelmesek. Lelkesen mentünk a budapesti központba, ahol kedvesen fogadtak bennünket és rögtön találkozott az elképzelésünk. Az előkészületek után – papírmunka, alaptanfolyamok, stb. – 2005. május 17-én, Pünkösd utáni kedden megnyitottuk Kecskeméten az első Duna House Ingatlanirodát, mint Franchise Partner. Ezzel megnyílt a DH irodák közül a 37., vidéken pedig a 2. Eléggé egyedien kezdtünk. Az elején a kirakatunk csupa pesti ingatlannal volt tele. Az ingatlanos ismerősöktől kaptunk hideget és meleget is, de mi nem csüggedtünk. Ez a tavasz több szempontból is emlékezetes számunkra. Nemcsak megnyitottuk az első irodánkat, rá egy hétre összeházasodtunk a második feleségemmel, akivel együtt neveltük tovább 4 gyerekünket. Így nekünk a május az újranyitás, az újrakezdés időszaka.

A következő másfél évtized sem telt el unalmasan.

– Kezdetben az ingatlaniroda működtetését nem a fő csapásiránynak szántuk. Úgy fogtunk bele, hogy egy kis mellékest keresünk vele a másik két tevékenységünk mellett. Teljesen idegen érzés volt, hogy fizikálisan is van egy irodánk. Esténként elmentem megnézni, hogy nem törtek-e be, rendben van-e minden. Aztán szépen elkezdtünk dolgozni, mindenféle nagy célkitűzés nélkül, csak tettük a dolgunkat. A franchise szerződésünk arról szólt, hogy két irodát kell működtetnünk, így rövidesen megnyitottuk a második irodát is. Aztán a DH központ bővítette a kötelezettségeket, így 2009-ben megnyitottuk a harmadik irodánkat. Mindenki csak nézett, hogy mi történik itt, ennyi iroda, ennyi emberrel. Valószínű, valamit jól csináltunk, mert 2009-ben az egyik irodánk a teljesítménye alapján országos szinten az első helyre került, a másik irodánk pedig a harmadik helyre. Szerencsére nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor a dobogóra állhattunk. A 2015-ös év, a tízéves évfordulónk is emlékezetes. A franchise jogunk meghosszabbításakor elvették a kizárólagosságunkat. Ez rosszul esett ugyan, de láttuk, hogy ez országos tendencia, a többi partnernél is így tett a központ. Ennek a következménye, hogy ma a Duna House Kecskeméten 4 franchise partnerrel, 6 irodával és mintegy 60 értékesítővel működik.

A jubileum a számvetés időszaka is. Milyen fontos következtetéseket vontatok le?

– Nagyon sok mindent lehetne. Ez alatt a 15 év alatt történt velünk jó is, rossz is. Az ingatlanpiac volt fent is, lent is, kollégák jöttek-mentek, zártunk be irodát és nyitottunk is. Én akkor is azt mondom, hogy a DH-nál kezdenék ismét, annak ellenére, hogy útközben kaptam csábítást az OC részéről. Ez annál is inkább érdekes, mivel az OC vezérigazgatója és a jobb keze is a DH-nál kezdték meg a szakmai pályafutásukat.

Az évforduló apropóján milyen stratégiát fogalmaztatok meg a következő évekre?

– Ebben a szakmában is folyamatosan építkezünk, ami az újabb kollégák toborzásában és betanításában nyilvánul meg. Hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy egy kollégáról kiderüljön, hogy tényleg helyt tud-e állni, érdemes-e ezzel a szakmával foglalkoznia. Jelenleg 20 kolléga tartozik a csapatunkhoz. Szeretném, ha ez a létszám rövid időn belül 26 – 28 főre emelkedne. A legfőbb cél számomra – ahogy eddig is – a hozzánk forduló ügyfelek tisztességes, korrekt kiszolgálása a legjobb tudásunk szerint. Az a legnagyobb öröm, amikor a segítségünkkel megoldódik egy ügyfél élethelyzete és mosolyogva, elégedetten távozik tőlünk. Arra törekszünk a vezetőtársaimmal együtt, hogy az értékesítő kollégáknak is stabil helyük legyen, megtalálják a számításukat mind emberileg, mind anyagilag. Ehhez egy jól felépített, kitaposott utat tudunk biztosítani számukra.

Milyen személyes terveid vannak a jövőre vonatkozóan?

– A gyerekekkel és most már az unokákkal sok közös örömteli pillanatot éljünk meg együtt egészségben, szeretetben. Nagyon fontos még, hogy a barátainkkal is több időt tudjunk együtt tölteni, sokat nevessünk, élvezzük az utazás örömét akár itthon, akár külföldön.