„Az univerzális valóság keresése helyett törekedjünk felfedezni a saját nézőpontunkat, kerüljünk harmóniába vele, miközben maradjunk nyitottak másoké felé.”

Image

LOBODA VIVIEN
EMPLOYER BRANDING TANÁCSADÓ ÍRÁSA

Amikor édesanyám, a magazin felelős szerkesztője felkért e cikk megírására, a megtiszteltetésen kívül – őszintén szólva – kavargó érzések törtek bennem felszínre. Image – mondtam ki magamban, majd hangosan is, miközben elképesztett, milyen összetett tartalommal bír ez az egyetlen szó. Hogyan lehetséges, hogy a hétköznapi életben is oly gyakran használatos kifejezés ennyire megfoghatatlan?

Mielőtt tudományosabb vizekre evezünk, vegyünk néhány egyszerű példát, hol is találkozhatunk imagekkel: a felébredés pillanata, mikor kinyitjuk szemünket; mikor a fürdőszobai tükörben szembesülünk reggeli önmagunkkal; amikor olvassuk az aktuális híreket, mikor (akár online vagy offline) találkozunk és beszélgetünk valakivel; mikor böngészünk az interneten vagy a közösségi médián. Ennek a felsorolásnak köszönhetően igencsak szembetűnő, hogy mennyi vizuális inger ér bennünket nap mint nap. Mindezen inger- és információhalmaz agyunkban képek formájában raktározódik el, hosszabb vagy rövidebb időre.

Az image definíciója szerint kép, képmást jelent. A képmás kifejezést azért találom megfelelőbbnek, mivel az image valójában egy objektív tartalom szubjektív értelmezését jelenti. Az image az a belső kép (benyomás), amit az adott információ tudatában alakítunk ki önmagunkban; egy gondolatbeli szűrő, amelyen keresztül nézzük a világot. Ezek kialakulhatnak spontán vagy tudatosan is. Nagyban befolyásolják azt, hogyan látjuk és értjük meg a körülöttünk lévő „valóságot”, ezáltal formálják személyiségünket illetve azt, hogy mások hogyan látnak bennünket.

Az előző mondatban a valóságot idézőjelbe helyeztem, nem véletlenül. Létezik ugyanis egy olyan mondás, miszerint: „Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény; és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.” Talán olykor-olykor nehezünkre eshet ezt igazán átérezni és megérteni, hiszen megannyi objektívnek tűnő tartalommal, véleményekbe bújtatott ténnyel találkozunk, melyek könnyen ébreszthetik fel bennünk saját nézőpontunk identitászavarát. Az információ ilyen fajta beengedése nem feltétlen ártalmas, sőt, kifejezetten hasznunkra válhat más-más látószögből figyelni az eseményeket, amennyiben azokat annak értelmezzük amik; egy másik szemszögnek. Ezután elindulhat a feldolgozás folyamata, melyben a szűrőink beállítása alapján értékelünk. Ne felejtsük el azonban, hogy mindez a miénk – mivel bennünk zajlik le –, tehát ugyancsak egy vélemény/nézőpont. Míg kiterjesztésének felelősségét mi vállaljuk, addig az értelmezése már rajtunk kívül történik.

Az univerzális valóság keresése helyett törekedjünk felfedezni a saját nézőpontunkat, kerüljünk harmóniába vele, miközben maradjunk nyitottak másoké felé. Tűnődjünk el ezen a gondolatmeneten, és ha szükséges, vegyük elő újra és újra. 

E téma e versre ihletett:

Látlak, amint nézel
Tétova szempár
Enyéimben vész el.
Ki vagy te?

Látlak, ahogy mutatod,
Magad e világnak,
Éles körvonaladon
Hamvas fátyollal.

Látlak, ahogy közelít
Aurád egyre felém.
Egy-egy részlet elmerít
Láthatatlan mezsgyén.

Látom a látszatod,
Szemeiddel figyelem
Végtelen tárlatod,
Hova vezet?

Látom a „valóságot”,
Belső tükröd fényében
Csillan meg igazságod,
Minduntalan enyémben.

Látom, amit látok,
Határtalan részletek…
Képkockák, óriásplakátok,
Mi van mögöttetek?