Mindenhez kell egy csipetnyi só…

A bográcsos főzés, az ökörsütés kiemelkedő szakértője így emlékezik vissza, miért pont ezen a pályán indult el:

„Szüleim javasolták, hogy a vendéglátóiparban helyezkedjek el. Édesanyám mondta: „fiam, szakácsként soha nem leszel éhes”. Helvéciáról minden nap 12 kilométert kerékpároztam Kecskemétre, hogy tanulhassak. Úgy gondolom, megérte, mivel ráéreztem a szakma nagyszerűségére, és beleszerelmesedtem a szakácsmesterségbe.”

Azóta eltelt mintegy hat évtized. A komoly szakmai múltat maga mögött tudó Garaczi János tehetségét, szakmai alázatát és elhivatottságát a Venesz- és Gundel-díj mellett számos kitüntetéssel ismerték el. Megkapta az Év gasztronómusa díjat, a Lenôtre francia Gasztronómiai Chef Akadémia diplomáját, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagy Ezüstkeresztjét, az Év vendéglátója címet, a Magyar Turizmus Minőségdíjat és Helvécia Díszpolgára kitüntetést.

Melyikre a legbüszkébb Garaczi úr? Ő ekképpen válaszolt:

„Egyiket sem emelném ki, mivel mindegyik fontos mérföldkő az életemben. Viszont amikor egy vendég azt mondja nekem, hogy ez az étel nagyon finom, azt hiszem, ennél nagyobb kitüntetést nem is kaphatok.” 

Kit tekint példaképének a nemzetközi hírű mesterszakács?

„Amikor fiatal szakácsként elindultam a pályán, olyan szakemberek mellé kerültem, mint Lukács István, aki 22 évesen már séfként vezette az Aranyhomok Szálloda konyháját. Példamutatásával, szakmai intelmeivel olyan tudást, érdeklődést plántált belém, hogy érettségi után még 12 évig folyamatosan tanultam és képeztem magam. Az erős baráti szálak a tanulóéveim után is megmaradtak, sőt tovább erősödtek. Így bátran mondhatom, hogy Lukács István volt az egyik legmeghatározóbb mentorom és mesterem, aki a magyar szakácstársadalom kiemelkedő alakjaként, háromszoros Oscar-díjjal olyan szinten művelte a szakmáját, ami utánozhatatlan és pótolhatatlan.”