Nőnek lenni jó! konferencia

Inspiráció és nemes ügyek támogatása

Fotó: Petróczi Réka

Az Álomjövő csapata, Csatos Erika és Csatos János mélyen hisz abban, hogy a sikeres vállalkozásoknak kötelessége visszaadni az arra rászoruló közösségeknek. Ebben a szellemben indították útjára 2014 márciusában a Nőnek lenni jó! konferenciát, amely ma már országos hírnévnek örvend. A szervezők a bevételt évről évre nemes ügyek képviselőinek ajánlják fel. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt 6 évben mintegy 15 közösségi kezdeményezés kapott támogatást, összesen közel 6,5 millió forint értékben. A rendezvény küldetésében a jótékonyság mellett az inspiráció is komoly szerepet kap. A szervezők neves előadókat hívnak meg, akik által bemutatott életstratégiák segítséget nyújthatnak a résztvevők – térségünk női vállalkozói, cégtulajdonosai, közép- és felsővezetői – számára szakmai karrierjük, családi-, és magánéletük kiteljesítésében. Emellett a konferencia nagyszerű lehetőséget nyújt üzleti kapcsolatok kialakításához is. Az esemény magas színvonalát jól mutatja, hogy mindig teltházas, sőt a jegyek néhány nap alatt elkelnek. 

Ősszel, az immár 11. alkalommal megrendezett konferencián rövid interjút készített magazinunk Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal, Bódis Boglárkával, az Elysian egyedi női ruhamárka megálmodójával és Balatoni Józseffel, az „ország tanítójával”.

Önismereti építőkövek…

Interjú Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal

„Amióta gondolkodom, azóta boncolgatom magamat, de a környezetemben élőket is. Pici koromtól figyelem, mi zajlik körülöttem, ki, hogyan szól a másikhoz, milyen üzenetek rejlenek a szavakon túl, és meglepő pontossággal érzem, kit, milyen problémák nyomasztanak.”

Fotó: Kovács Szabolcs | Hírös Fotó

Orvos-Tóth Noémi 30 évesen úgy döntött, hogy megvalósítja gyerekkori álmát, visszaül az iskolapadba és közgazdászból pszichológus lesz. Szakterülete az úgynevezett transzgenerációs pszichológia. Újradefiniálja a családban és családi viszonyokban használatos szavakat és fogalmakat. Publikációiban, előadásaiban rávilágít arra, hogy a múlt tényleg nem múlik el, az ott van a mindennapjainkban és befolyásolja a jövőnket. Ezért nagyon fontos, hogy megismerjük, mit hozunk otthonról.  Noémi szerint a gyerekeinken keresztül rengeteg dolgot megtanulhatunk, ha elég nyitottak vagyunk. Hihetetlen módon rávilágítanak a saját korlátainkra, határainkra.

Mi Orvos-Tóth Noémi vezérelve?

– Ami igazán engem vezérel, az a segítő szándék. Ezt láttam otthon, az édesapámon és édesanyámon keresztül, és ez az, ami inspirált engem. Azt gondolom, hogy minden tevékenységemben ezt viszem tovább. Ezért írom a könyveket, ezért tartom az előadásokat. Úgy gondolom, mindenkinek kell egy kéz, ami odanyúl érte, ami kézen fogja, ami megszorítja, és azt mondja, nem vagy egyedül.

Az Örökölt sors című könyv elképesztően sikeres utat jár be megjelenése óta. Hogyan éled ezt meg?

– Egyrészt ez egy felemelő érzés számomra, másrészt a siker készségszinten javított az életemen, otthonosabban mozgok a színpadon. A siker egyébként nem változtatott az egyéniségemen, ugyanaz az ember maradtam, ugyanazok a barátaim, ugyanazok a vágyaim. Úgy gondolom, a siker tőlem függetlenül történik, és én pedig közben élem a saját hétköznapi életemet.

A könyvírás vagy az előadói tevékenység áll közelebb hozzád?

– Mindkettő egyformán. A könyvírás egy nagyon befelé forduló tevékenység, egy magányos történet, annak ellenére, hogy miközben írok, mindig odaképzelem magam mellé azt az embert, akinek majd szól a könyv, de fizikálisan mégis egyedül vagyok. Amikor közönség előtt beszélek, az a rengeteg energia, ami ott összeadódik, erőteljesen inspirál és feldob. Utána órákon keresztül nagyon nehéz lenyugtatnom magam, mert annyira sok szeretetet, figyelmet és energiát kapok, ami nagyon pozitívan hat rám.

Folytatod-e a könyvedet?

– Igen, mivel úgy látom a téma kimeríthetetlen. Bármerre indulok el, újabb lehetőségek tárulnak elém, amik újabb összefüggések felismeréséhez segítenek hozzá.

Csendes létezéssel sikeressé válni…

Interjú Bódis Boglárkával, az Elysian ruhamárka megálmodójával

„Mindent azért teszek, hogy a nők elhiggyék magukról, van bennük varázserő!”

Fotó: Kovács Szabolcs | Hírös Fotó

Bódis Boglárka közgazdász diplomával, tízéves közigazgatási pályafutás után úgy döntött divattervezőnek tanul. A szakmai elhivatottságát, tehetségét mi sem fémjelzi jobban, mint 2011 nyarán, a Berlin Fashion Weeken, 2100 pályázó közül megnyerte a Triumph márka által kiírt nemzetközi fehérnemű tervezői pályázatot. A sikere tovább ívelt felfelé. 2012-ben útjára indította saját női ruhamárkáját Elysian néven. A név francia eredetű, szépséget, tökéletességet, békességet jelent, ami kifejezi azokat az alapértékeket, melyeket a tervező munkájával közvetít. Bódis Boglárka ruhái olasz mentora szerint olyanok, mint egy finom parfüm. Hozzánk tartoznak, körülölelnek, de nem tolakodóak.

Mi Bódis Boglárka küldetése?

– Nagyon sok nő küzd önbizalomhiánnyal. Én azért dolgozom, hogy akik hozzám fordulnak, szépnek és önbizalommal telinek érezzék magukat. Nagyon sokszor mesélem el nekik nagymamám történetét, aki azt mondta kislány koromban: egy nő legyen hiú, de ne legyen örök elégedetlen. Én úgy gondolom, akkor tudok a legtöbbet segíteni egy hölgynek, ha megismerem a személyiségét, alkatát, és közösen kialakítjuk a hozzá illő ruhatárat.

Milyen álmot szeretnél megvalósítani?

– Igazából én egy nagyon boldog ember vagyok úgy, ahogy vagyok. Szeretnék továbbra is a tervezői szakmámban maradni. Most egy üzleti döntés előtt állok, szeretném az icipici vállalkozásomat magasabb szintre léptetni. Itt a nemzetközi piacra való kilépésre gondolok elsősorban. Mivel ott a méretes, egyedi készítésű ruháink nem piacképesek, ezért egy olyan konfekciós kollekció kidolgozását tervezzük, ami külföldön is azonnali vásárlási élményt tud nyújtani a hölgyeknek. A jövő zenéje, hogy ez a tervünk megvalósul-e.

Szerinted egy nőnek három tulajdonsággal kell rendelkezni. Legyen kecses, szelíd és szabad, mint egy őzike. Mennyire jellemző ez a hölgyekre?

– Mivel a nők többségére egyre nagyobb elvárások nehezednek, úgy érzik, hogy csak akkor tudnak megfelelni, ha férfias köntösbe bújnak és keményebbnek látszódnak, mint amilyenek valójában. Szerintem ezzel a szemlélettel óriásit tévednek, és rossz úton járnak. A férfitársadalomban egy nő a bájával sokkal többet tud elérni, amit érdemes lenne végre felismerni és kihasználni.

Előnyt kovácsolni a hátrányokból…

Interjú Balatoni Józseffel, az ország tanítójával

„Számomra a gyerekek adják a legnagyobb motiváló erőt, miattuk vagyok a pályán, és miattuk járom az országot. Sokkal többet jelentenek számomra az általuk elért sikerek, mint az enyémek, hiszen az eredményeikben ott vagyok én is.”

Fotó: Kovács Szabolcs | Hírös Fotó

Balatoni József, alias Jocó bácsi nem csak a pedagógus körökben ismert. Egy ország tanítója, aki nem rest rávilágítani a problémákra és lehetőségekre, az erősségekre és gyengeségekre az oly ingoványos magyar oktatás területén. Jocó bácsi történelmet, erkölcstant, hon- és népismeretet, tanulásmódszertant tanít. Pályája elejétől osztályfőnök. Emellett a Felelős Szülők Iskolája előadója, szakértője és a wmn.hu weblap egyik állandó szerzője.

Mi Jocó bácsi jövőképe?

– Szeretnék a gyerekeknek olyan életet és olyan lehetőségeket biztosítani, amik nekem nem adatottak meg. Nem azért, mert hiányzott a megfelelő anyagi háttér, hanem azért mert nem állt mellettem olyan tanár, aki mutatta volna a helyes irányt. Szeretnék olyan ember és tanár lenni, akire büszke lenne a gyerekkori énem.

Szerinted mik a mostani pedagógustársadalom korlátai?

– Egyrészt a kialakult, nagyon kötött rendszer, másrészt pedig maguk a pedagógusok. Sokan közülük nem mernek újítani, változni, váltani, sokszor kényelmi szempontból sem. Könnyebb megsárgult lapokból ugyanazt elmondani 20 év után is, mint elmenni egy tanfolyamra és új módszereket tanulni, tanítani és átalakulni.

Mik a legfontosabb vágyaid, amiket meg szeretnél valósítani?

– Egyik nagy vágyam, hogy 40 év múlva is ugyanolyan boldog legyek a feleségemmel, mint most. Szeretnék még tovább fejlődni, folyamatosan képezni magam, mert azt gondolom, hogy korántsem vagyok kész sem emberileg, sem szakmailag. Nagy vágyam az utazás, szeretnék minél több helyre eljutni a feleségemmel. Most készülő új könyvemben bemutatom emberként és pedagógusként is, hogy hogyan kovácsoltam előnyt az engem ért hátrányokból. A könyvírás azonban egy hosszabb munka. Mi írók tudjuk, hogy nem úgy megy, hogy leülünk és írunk, hanem kell hozzá ihlet. Az idén új osztályt kaptam. Szeretnék a diákjaimmal is rengeteg élményt átélni, szeretnék minőségi időt eltölteni magammal és az általam szeretett emberekkel. Legfontosabb célom, hogy jól legyek. 

Átalakul a szakképzés

részletek >

Új Széchenyi Kártya hitelkonstrukció az agráriumnak

részletek >