„Vállalkozásunk tükörként mutatja nekünk, kik vagyunk,mit tudunk, mire vagyunk képesek.“ Michael E. Gerber, amerikai író, üzletember

Trend a lelke

BESZÉLGETÉS PAJKÓ ANDREA ALAPÍTÓ-FŐSZERKESZTŐVEL

„Gyerekkorom óta vállalkozói környezetben szocializálódtam: a családom és az ismerősök mindannyian vállalkoztak, valaki egész kicsiben, mások nagyobb léptékben. Kéttannyelvű, idegenforgalmi szakközépiskolába jártam, majd turizmus-szálloda, illetve marketing-reklám szakirányon szereztem diplomát. Munka mellett végeztem a Szegedi Tudományegyetemen vállalkozásfejlesztés szakirányon, de az alkalmazotti létből való váltást a családalapítás generálta az életemben.”

Fotó: Petróczi Réka

Honnan jött az ötlet Kecskemét első női blogmagazinja, a trendalelke.hu elindításához, milyen célokat fogalmaztál meg?

– Amikor gyermeket vállaltunk a párommal, sok kisgyermekes anyához hasonlóan bennem is átkattant valami. Imádtam a munkahelyeimet, a turizmust és a családi céget is, de azt éreztem, hogy én valami sajátot szeretnék, mégpedig egy családbarát vállalkozást magamnak. Kisgyermekes anyaként soha nem unatkoztam, de a szellemi kapacitásaim terén maradtak szabad vegyértékeim. Sok ötletem támadt, rengeteg projektet kezdtem el kidolgozni, így született meg a Trendalelke magazin. Óriási ambícióval, kitartással és szorgalommal álltam neki a munkának. A párom mindenben támogatott: volt időm kísérletezni, mert nem kellett visszamennem dolgozni. Ha ő nincs, a magazin sincs. A Trendalelke küldetése, hogy képet adjunk a városról, a kínálkozó lehetőségekről, bemutassuk azokat az embereket és kezdeményezéseket, akik hozzátesznek a városhoz. Először egyedül készítettem az anyagokat, majd lett külsős szerzőgárdánk. Igazából akkor sikerült szintet lépnünk, amikor kolléganőm, Barbi állandó újságíróként bekerült a csapatunkba. Ennek köszönhetően felszabadult annyi energiám és időm, hogy elkezdtem egy újabb projekten gondolkodni. Úgy tűnik, háromévente muszáj valami újba kezdenem, szeretem és keresem a kihívásokat.

 

Ez az új projekt a „Trendalelke Vállalkozónői Reggeli” volt. Honnan jött az ihlet?

– Körülöttem sok hölgy kezdett el vállalkozni. Mindenki óvatos lépésekkel indult el, tele kételyekkel, kérdésekkel. Próbáltam őket segíteni, összekötni egymással. Szorgos pók módjára szövögettem a kapcsolati hálót, ami rengeteg időt és energiát vett el tőlem az egyéni segítségnyújtásokkal. Sokáig tervezgettem egy kecskeméti vállalkozónői platformot, aztán már nagyon frusztrált, hogy nem vágtam bele. Ugye, a puding próbája az evés, mégiscsak meghirdettem az első vállalkozónői reggelit. Elképesztően izgultam, hogy van-e létjogosultsága itt, Kecskeméten egy ilyen eseménysorozatnak. Nagyon hittem ebben az ötletemben, és akartam, hogy működjön, de a közgazdász diplomáim ellenére sem készítettem üzleti tervet és arculatot, szóval szerelem-projektként indult. Úgy gondoltam, ha 15-en leszünk az első alkalommal, igazán hálás leszek, ha 20-an, akkor egyenesen boldog. Ehhez képest az első reggeli teltházas lett, 33-an gyűltünk össze, a jegyek egy hét alatt elfogytak. A siker megadta a lendületet a folytatáshoz. Minden hónapban egy vállalkozásfejlesztési témával foglalkozunk, úgy mint marketing, pénzügy, HR, folyamatszervezés, stb. Az évek során világossá vált előttem, hogy aki rendben van önmagával, annak a vállalkozása is eredményesen működik, ezért időnként napirendre tűzzük az önismeret- és önbizalom-fejlesztést. A vállalkozónői reggelik adrenalinbombája az egyperces bemutatkozás, amitől sokan frászt kapnak, de még mindig mindenki túlélte, és a finom falatok mellett jó hangulatban, kötetlenül beszélgetünk, sokat nevetünk.

Ismét eltelt három év. Egy újabb megújulási ciklushoz érkeztél. Milyen újdonságokkal rukkolsz elő?

– Nagy erőkkel dolgozunk a Trendalelke magazin megújításán, új arculatot kap és új irányokat is megcélzunk. Az idei évre vannak még karnyújtásnyira lévő projektek a tarsolyomban, amelyek csak arra várnak, hogy életre keltsem őket.

„Nem gondoltam soha, hogy kreatív vagyok, mert azt hittem, hogy a kreativitás a szép rajzban, a festésben nyilvánul meg, de rájöttem, hogy én az ötletekben vagyok kreatív.”